Kistelek város honlapja

Polgár Gyula - labdarúgó

(1910. február 8. – Sydney, 1992. június 26.)

Világbajnoki ezüstérmes labdarúgó, edző. Csatár, fedezet és jobbhátvéd poszton is játszott.

1926 és 1929 között szülőhelyén játszott, a Kisteleki TE csapatában. 1930-ban került a fővárosba, először a Hungáriához, de bajnoki mérkőzésen nem mutatkozott be. 1931-ben a Budai 11 csapatához került és itt 64 bajnoki mérkőzésen szerepelt. Innen került be a válogatottba, majd 1933-ban a Ferencvároshoz igazolt. A Ferencvárossal 4 bajnoki címet nyert, 243 bajnoki mérkőzésen 30 gólt szerzett. 1945 és 1947 között az MTK labdarúgója volt és 81 mérkőzésen, 1 gólt szerzett. 1947-48-ban Olaszországban játszott és fejezte be az aktív labdarúgást.

1932 és 1942 között 26 alkalommal szerepelt a válogatottban és 2 gólt szerzett. Tagja volt az 1938-as franciaországi világbajnokságon ezüstérmet szerzett csapatnak. A válogatottban hét poszton is szerepelt. Játszott a hátvédsor mindhárom, a két szélsőfedezet, a középcsatár és a balösszekötő helyén is. Pályafutását csatárként kezdte, de 1933-ban, amikor az olaszok elleni Európa-kupa találkozón Korányi Lajos lábát törte, a védelemben kapott feladatot és kifogástalanul megoldotta.

1948 és 1956 között Kiskunfélegyházán, Nagymányokon és a Pécsi Lokomotívnál volt edző. 1956-ban elhagyta az országot és Ausztráliában telepedett le. Az Apia Sydney csapatával háromszor nyert ausztrál bajnokságot. Ezenkivül dolgozott a Panhellenic és a St. George Budapest csapatánál is.

AJÁNLÓ