Kistelek város honlapja

Törökgyörgy Józsefné, táncpedagógus - (2013)

Törökgyörgy Józsefné, leánykori nevén Tárkány Szűcs Erika 1946. augusztus 13-án született Szegeden.

A Radnóti Miklós Gimnáziumban érettségizett, 1969-ben végzett a gyógyszerész karon, Szegeden. Jelenleg a Kisteleken működő Szent György Patika vezetője.

A története nagyon egyszerű: egy olyan fiatal lány, aki szereti a zenét és a táncot, 1961-ben a Zászló utcában tanult társastáncot. Ötórai teára ment el, és a szórakozásra vágyó lányból komolyan, magas szinten táncolni akaró hölgy lett.

Első partnere a Szegedi Színház balett-művésze volt. 1966-ban Gyulán, az Erkel Diáknapokon már együtt táncoltak a jelenlegi férjével. A zene, a tánc szeretete határozta meg a fiatalságukat és jelenlegi életüket is. 1969-ben házasodtak össze. Versenyszerűen a Savaria Táncversenyen táncoltak utoljára, az „A” osztályig jutottak mielőtt megszakadt amatőr pályafutásuk.

1996-ban kezdeményezte Kistelek Város Művelődéséért és Sportéletéért Alapítvány létrehozását és működését. 1994-2006-ig Kistelek Város képviselőjeként tevékenykedett a kisteleki lakosokért.

Lányaik közül Erika és Melinda foglalkozik a versenytánc tanításával, Melinda amatőr táncosként Világbajnok, majd Európa Bajnok lett. Magdi sem hagyta el a tánc világát a Szegedi Szimfonikus zenekar egykori brácsása, ma táncruhákat varr a versenyzőknek. Erika néninek és Józsi bácsinak 4 fiú unokája van.

Erika néni a családi kötelességek és a munkája mellett is részt vesz a Pro-Art Táncstúdió munkájában. Az egyesület szakmai vezetője, versenyeket és táborokat szervez.

A Kistelek Open Nemzetközi Táncverseny másik főszervezője, mely verseny már Kistelek nevét világszerte megismertette.

2008-ban Ő is megkapta Csongrád megye sportjáért emlékérmet.

AJÁNLÓ

 

 


 



 


 


 


Európa a Polgárokért Program