Kistelek város honlapja

Bóbita és Varázskréta családi napközi

A Bóbita és a Varázskréta családi napközi már 2010 októberétől működik Kisteleken – sok család megelégedésére.

A Kistelek Kistérségi Társulás pályázati támogatásból kialakított két helyiséget a Rózsaliget Kollégium épületében. A Bóbita Családi napközi 2-5 éves gyerekeket lát el, a Varázskréta pedig az általános iskolásoknak biztosít helyet és segítséget a délutáni tanuláshoz. A kis létszám nyugodt, otthonos légkört, személyes figyelmet és egyéni bánásmódot tesz lehetővé.

A tapasztalat szerint nagy igény van erre az ellátásra. Sok gyermeknek biztosított és biztosít olyan helyet, ahol jó hangulatban töltik a napot sok-sok mesével, játékkal, rajzolással, énekléssel és mozgással a kisebbek, és tanulással a nagyobbak. A mindennapokban két óvónő és egy tanári végzettségű pedagógus foglalkozik a gyerekekkel.

Rendszeresen tartják a kapcsolatot a település egyéb gyermekeket ellátó intézményeivel, egymás munkáját segítve a gyermekek érdekeit helyezve előtérbe.

A családi napközi, mint ellátási forma a gyermekjóléti alapellátás része, a gyermekek - törvényben rögzített – napközbeni ellátásának családias körülmények között biztosított formája. A gyermekek életkorának megfelelően nyújt nappali felügyeletet, gondozást, nevelést, étkezést és foglalkozást. Biztonságos és szabályos működését szakhatóságok és a Csongrád Megyei Kormányhivatal ellenőrzi.

AJÁNLÓ