Kistelek város honlapja

Szent István díszkút

A történelmi múlt

1892. december 24-én Loeszl Jenő képviselő-testületi tag és társai előterjesztették az ártézi kút halaszthatatlan ügyét: a kút fúrása közegészségügyi és tűzbiztonsági okokból tovább "el nem odázható". A községben ekkor csupán három iható vizű ásott kút volt. Ezek ivóvizet májustól augusztus közepéig szolgáltattak, később ugyanis eső- és hólével telítődtek, homokossá és férgessé lettek.

A község területén Majláth Imre telkén már volt ártézi kút, de használatáért tulajdonosa házanként évi 3 Ft-ot kért. Az ártézi kutat ellenzők arra hivatkoztak: a tanyai ásott kutakat úgysem tudják vele helyettesíteni. Továbbá Majláth a fúrás költségeire 1500 Ft-ot kért, s ez még a községnek is nagy összeg. Végül mégis az egészségügyi törvény 10.§-ára hivatkozva kényszerrel rendelték el a község első ártézi kútjának fúrását Majláth irányításával a főtéren. Költségeit a község takarékpénztárából fedezték.

A közvilágítás mellett az ivóvíz-szolgáltatás volt egy településen a legfontosabb közszolgáltatás. A községben az Ártézi Kút Érdekeltség biztosította az ivóvizet. Már az 1920-as években kiépült a hálózat; 1940-ben 11 ártézi kút működött a községben. Vicsay 1929-ben megjelent műve 12 kútról tud, de megjegyzi, még sokan a régi kutak vizét használják, különösen a központtól távolabb eső utcákban.

A felidézett múlt

Az első ártézi kút 'kútoszlopát, kifolyóit' 1902-1903-ban készítették el. 1938-ban a község a tulajdonát képező 3 kat. hold 638 négyszögöl területet a Szeged-Budapest út építéséhez a kincstár részére díjmentesen átengedte. A kövesút készítés egyben az ártézi kút elbontását is jelentette a falu központjában. 100 év után Kistelek város méltó emléket emelet a múlt ezen szép örökségének, elkészítve a régi kút pontos mását és azt ugyanarra a helyre visszahelyezve, ahol egykoron Kistelek első kútja állott.



Mindezt két tényező - egy objektív és egy szubjektív elem - tette lehetővé. Egyrészt a város lehetőséget kapott arra, hogy központjában körforgalmat alakítson ki és ezzel a régi kút helye ismét szabaddá vált. Másrészt a város irányításának az a törekvése, hogy a múlt értékeit a jelen és a jövő értékeivé is tegye, őrizze a település örökségét, hagyományait.

AJÁNLÓ