Kistelek város honlapja

Hamarosan újra nyit a hulladékudvar

Tisztelt Kisteleki Lakosok!

Tekintettel a Hulladékudvar időleges zárva tartására és időközben a járványhelyzet enyhülésére is a Kisteleki Hulladékudvar újra nyitásával kapcsolatban a következő tájékoztatást adom.

A hulladékudvar üzemeltetése tekintetében üzemeltető váltásra kerül sor. Innentől kezdődően, megfelelve a vonatkozó jogszabályi feltételeknek az új szolgáltató, üzemeltető kéri meg és rendelkezik majd a szükséges engedélyekkel.

Az eddigi szolgáltató, a Szegedi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. üzemeltetési engedélyét a környezetvédelmi hatóság 2020. május 22-ei keltezésű határozatával visszavonta, tekintettel arra, hogy a hulladékudvar üzemeltetési engedélyéhez előírt feltételek a Kft. esetén már nem álltak fent.

Az ezzel, a hulladékudvar újra nyitásával kapcsolatos tárgyalások, engedélyezési eljárások, szerződéskötések - Kistelek Városi Önkormányzattal együttműködésben - folynak az érintett felek között, melyeknek eredményeképpen rövid időn belül rendeződhet a hulladékudvar újra nyitásának lehetősége és helyre állhat az a törvényes helyzet, és Kistelek számára is megnyugtató módon teljesülhet az a jogszabályi kritérium miszerint: „Az adott településen olyan közszolgáltató jogosult a hulladékudvar üzemeltetésére, aki a településen hulladékgazdálkodási közszolgáltatást lát el.”

Mindezek miatt és mindezekre tekintettel A HULLADÉKUDVAR ISMÉTELT MEGNYITÁSA 1-2 HÉTEN belül, de legkésőbb JÚNIUS HÓ végéig várható, melyet a lakossági kommunális hulladékszállítást végző cég, az FBH-NP Nonprofit Kft. fog üzemeltetni a jövőben.

Kistelek Városi Önkormányzat vezetése minden rendelkezésére álló lehetőséget kihasználva segíti a -Szeged Megyei Jogú Város tulajdonában lévő- kistelekihulladékudvar mihamarabbi, ismételt megnyitását és minden eszközzel törekszik arra, hogy a település lakossága minél hamarabb igénybe tudja venni a szolgáltatást, tekintettel arra is, hogy ez egyezik a lakossági elvárással is.

A Hulladékudvar újra nyitásáig köszönjük a megértésüket és türelmüket a telep eddigi zárva tartása miatt.

 

Nagy Sándor  -  Polgármester

AJÁNLÓ