Kistelek város honlapja

Önkormányzati segítség a fogyatékkal élőknek

A fogyatékkal élő személyek, valamint ezen személyek közvetlen környezetébe tartozók (rokonok, szomszédok) részére a koronavírus járvány veszélyeire való felhívás céljából

Összhangban az Emberi Erőforrások Minisztériumát vezető miniszter által ezen tárgykörben kiadott Intézkedési Tervvel, felhívjuk az érintett kisteleki lakosság figyelmét az alábbiakra:

A fogyatékkal élő személyeket (látás-, hallás-, mozgásszervi-, értelmi fogyatékkal élők) a Kormány arra kéri, hogy lakóhelyüket vagy tartózkodási helyüket ne hagyják el.

Ennek érdekében Önkormányzatunk segítséget nyújt a meghatározott teendők elvégzésében mindaddig, amíg a veszélyhelyzet el nem hárul.

Ez az alábbi teendők elvégzését foglalja magában Önkormányzatunk részéről:

  • a helyben intézhető bevásárlás
  • gyógyszerek kiváltása
  • postai teendők ellátása (levélfeladás, csekkbefizetés)

A kérelmeket személyesen szerdai munkanapokon 8 és 12 óra között a Kisteleki Polgármesteri Hivatal 10. számú irodájában lehet előterjeszteni, vagy a csoszt@kistelek.hu e-mail címre elküldeni.

A fent említett módok mellett a gondoskodás telefonon is kérhető a Kisteleki Polgármesteri Hivatal +36-62/598-114-es telefonszámán, vagy a Szociális Központ és Gyermekjóléti Szolgálat +36-62/259-440-es telefonszámán munkaidőben (hétfőtől csütörtökig 8 és 16 óra között, pénteken 8 és 12 óra között).

Az érintetteken kívül akár távol élő családtagok, ismerősök, vagy akár szomszédok is jelezhetik az Önkormányzat felé azt, ha egy fogyatékkal élő embernek segítségre van szüksége (bevásárlás, gyógyszerek kiváltása, postai teendők ellátása, hiányzó infokommunikációs eszköz beszerzése)

   Nagy Sándor - polgármester sk.

AJÁNLÓ