Kistelek város honlapja

Első világháborús emlékmű (1914 – 1918)

Az I. világháborúban elesett hősök emlékművének elkészítését már 1921-ben elhatározta a község képviselőtestülete. A hősökre vonatkozó adatok gyűjtését egy öttagú bizottságra bízták, míg az adatok feldolgozását dr. Krämer Tamás plébános végezte.

1927-ben az emlékmű felállításának költségei összegyűjtésére lakossági gyűjtést indított a bizottság, és az 1928. évi községi költségvetésbe is felvették. Az elfogadott terv alapján a Templom téren állították fel a Keviczky Hugó és Hadnagy Imre katonát ábrázoló emlékművét, melynek talapzatára az elesett 261 hős nevét vésték fel.

A szobor leleplezése 1929-ben ünnepélyes keretek között történt; az avatáson részt vett többek között József főherceg, gróf Klebelsberg Kunó kultuszminiszter, Glattfelder Gyula csanádi püspök.

A százéves évforduló alkalmából Kistelek Város Önkormányzata az emlékmű elé diszkréten elhelyezett terméskőre a következőket vésette fel:

„A centenárium emlékére 1914 – 2014 Kistelek Város Önkormányzata”

AJÁNLÓ